Stephanus bérlet

Online jegyrendelés | Online bérletrendelés

Stephanus 3. Müpa

2022 február 19 18:00

A Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnázium Fúvószenekara

 

Wagner: Trisztán és Izolda – Előjáték és Izolda szerelmi halála

Ránki György: Pomádé király új ruhája – szvit (Nyitány, Udvari muzsika, Vásárkép, Botrány a palotában)

-

Johan de Meij: T-bone concerto (Harsonaverseny) / közreműködik: Gyivicsán György

Marquez: Danzon No. 2

 

Vezényel: Makovecz Pál

 

 

Wagner: Trisztán és Izolda - Előjáték és Izolda szerelmi halála

 

Az egyébként ellenséges érzelmeket tápláló fiatalok: az öregedő Marke király gyönyörűséges és ifjú menyasszonya, Izolda, s Trisztán, a király unokaöccse – s egyben leghívebb vitéze – tévedésből bájitalt isznak, és ennek hatására szerelemre lobbannak egymás iránt. Szerelmük testet-lelket elborító tűzvésszé terebélyesedik.

Marke király nem tudja, hogy Trisztán és Izolda ártatlanok, hiszen tudtuk nélkül ittak a bájitalból, amely egymás karjaiba hajtotta őket. Iszonyú haragra gerjed, egyik harcosa halálra sebzi Trisztánt, akit hű fegyverhordozója ősei földjére menekít. Ott haldokolva várja a király bocsánatát és szerelmesét. Marke számára végül kiderül az igazság, de már későn érkezik Trisztánhoz. Izolda élettelenül omlik szerelme holttestére. 

“A zenésznek, ki ezt a témát választotta bevezetésül szerelmi drámájához, főgondja az volt, miként korlátozza magát, hiszen a téma kimeríthetetlen. Így hát csak egyszer, de hosszú, tagolt áradással bontotta ki a kielégíthetetlen vágyat, a gyengéd vonzódás félénk vallomásától, félő sóhajokon, reményen és tétovázáson, panaszon és kívánságon, mámoron és kínlódáson át a hatalmas kitörés óriási erőfeszítéséig, mely megnyitná a határtalanul vágyódó szívnek a végtelen szerelmi mámor tengeréhez vezető utat… Hiába! A szív tehetetlenül visszahanyatlik, és vágyban eped el”.

Richard Wagner (1813-1883) német zeneszerző, karmester és esztéta a fenti sorokkal jellemezte Trisztán és Izolda című operájának Előjátékát.

Az Előjáték egyetlen motívumból fejlesztett remekmű – a legtökéletesebb zenei alkotások egyike –, a dráma legjelentősebb részét emeli ki: a varázsital megízlelésének pillanatát. A végtelenül kígyózó dallam, a bájital előre nem látható következményeit, a szerelmesek felmagasztosult elbukását, Izolda szerelmi halálát idézi meg.

A fúvószenekari változatot Novák András készítette.

 

Ránki György: Pomádé király új ruhája - szvit

Ránki György (1907-1992) zeneszerző a zenei műfajok rendkívül széles skáláján hol pezsgőn szellemesen, hol poétikusan tisztán, hol ironikusan, máshol szatirikusan, egyszer filozofálva, máskor magasztosan, ám mindenkor a rá jellemzően egyéni módon, közérthető modernséggel fogalmazta meg mondanivalóját.

„Igyekezetem arra irányul, hogy az önmagától jelentkező, önmaga megformálását és közlését szinte követelő zenei nyersanyagot őszintén, de a normálisan fejlett zenei felfogóképesség számára követhetően próbáljam megfogalmazni”

Ránki György szavai egész munkásságának foglalatát adják. Kodály Zoltán tanítványa sokoldalú zeneszerző volt, aki minden műfajban alkotott, mert nézete szerint minden műfajban lehet értékeset – és értéktelent is – alkotni.

Stílusát saját maga „neonormális”-ként jellemzte, ami alatt feltehetően a közérthető, a közönség számára emészthető, de egyáltalán nem közönséges, értéktelen muzsikát érthetett.  S bár zenéjét a sokféleség jellemzi, stílusa mégis egyénivé, felismerhetővé vált. Művei hallgatása közben fantasztikus humorát is lépten-nyomon élvezhetjük.

Zenéjére általában a könnyű befogadhatóság, az eredeti, mesteri szerkesztés, a groteszk ábrázolás, a pompás hangszerelés jellemző, ugyanakkor filozofikus mélységű, olykor megrendítő, komor, szinte tragikus gondolatokat is megfogalmazott – főként kései – műveiben.

Ránki György 1951-ben kapott felkérést a Magyar Rádiótól egy új meseopera megkomponálására. Az akkori igényeknek megfelelően igyekezett olyan témát választani, amely nagyon szórakoztató ugyan, de megfelel az aktuális kultúrpolitika elvárásainak is. Így esett választása a nagy dán mesemondó, Hans Christian Andersen A császár új ruhája című szatirikus meséjére. Itt adott volt a burkolt-burkolatlan mondanivaló: a zsarnok császár és képmutató udvartartása lelepleződik, mert a megalázott népből kivált tehetséges fiatalok bosszút állnak, a kincstárat kiürítik, s nevetség tárgyává teszik az uralkodót.

A meséből hamarosan el is készült a Pomádé király új ruhája című egyfelvonásos vígopera, s a rádióbemutatónak akkora volt a sikere, hogy hamarosan az Operaház is megrendelte, most már háromfelvonásos újragondolásban.  Ez a változat nem kevés aktuálpolitikai mozzanatot is tartalmazott, ezen felül Ránki a történet szövetébe beleszőtt némi szerelmi szálat is. Közel két évtized múlva ismét a Rádió kért változtatásokat, így 2 felvonásossá tömörödött az anyag, több feleslegesnek bizonyult részlet kimaradt. Ez az utolsó verzió maradt aztán a végleges. 1972-ben bemutatták a Rádióban majd az Operaházban, és ez eredményezte később a kirobbanóan sikeres külföldi vendégszerepléseket.

A gyermekopera zenéje meglehetősen eklektikus, mint ahogy Ránki zenéje általában az: képviselteti itt magát az opera sok alkotóeleme ugyanúgy, mint a filmzenéé, vegyítve a dzsessz és népzene elemeivel. Mindenki megkapja a magáét: Ránki könnyedsége, szellemessége, iróniára és karikírozásra mindig kész humora, a jellemábrázolás sokszínűsége minden korosztályt rajongói sorába állít, a vájtfülűek pedig még csemegézhetnek is a sziporkázó zenei geg-ek mélyebb összefüggéseinek tárházában.

Íme, a „dióhéj”:

A két furfangos legény, Dani és Béni kigúnyolja Pomádé királyt öltözködési mániája miatt, ezért száműzik őket, de csakhamar visszatérnek álruhában, takácsoknak adva ki magukat.

A király búsan készül névnapjára, mert szerinte nincs mit felvennie. Garda Roberto, az udvarmester bajban van, mert csak új ruhaköltemény jöhet számításba, ám az udvari szabónak nem sikerült eltalálni az uralkodó ízlését. Kapóra jönnek a takácsok, akik ajándékkal is kedveskednek a királynak. Hamarosan kiderül: gyönyörű kelmét szőnek, olyat, amely egyedülálló a világon: nemcsak páratlanul szép a színe és a mintája, de van egy bűvös tulajdonsága is: akik méltatlanok a tisztségükre vagy buták, gonoszak, hazugok, azok előtt láthatatlanná válik a kelme. Pomádé és a jelenlévők meghökkennek, de a munka azonnali kezdésére bíztatják a két „takácsot”.

Rossz éjszakája van a királynak: a kiváncsiság fúrja az oldalát. Fel is kelti a kancellárt és minisztereit, és elküldi őket kelme-nézőbe.

Dani és Béni serényen szövi a semmit, s közben buzgón dícséri a készülő kelmét: balról bársony, jobbról selyem!  A küldöttség persze semmit sem lát… A kiváncsi Pomádénak aztán persze nem merik bevallani, hogy nem látták a készülő anyagot, így dicsérik is – nehogy kiderüljön, hogy ők bizony nem méltók a magas tisztségekre –: balról bársony, jobbról selyem…

A ruhapróbán aztán persze Pomádé sem lát semmit, de mivel körülötte mindenki buzgón bizonygatja a lenyűgöző kelme szépségeit, és – bár pucéran áll a tükör előtt – elégedetten dicséri meg az ünnepi ruhát. Épp beszállni készül gyaloghintójába, hogy az ünnepségre vitesse magát, amikor egy inasfiú meglátja és elrikkantja magát: a királyon nincsen semmi!

Az egybegyűltekből kirobban a kacagás, és ekkor már Dani és Béni is leleplezik magukat. A király valóban meztelen, hiszékenysége és kapzsisága elnyerte méltó jutalmát.

A mai hangversenyen a műből készült szvit tételei hangzanak fel, témáikban híven követve a cselekmény menetét. A fúvószenekari átiratot Keil Ernő készítette.

 

            Nyitány Vásárkép Udvari muzsika Botrány a palotában

 

Ma különleges csemegét szolgálnak fel az ifjú muzsikusok: marhasteak lesz, kinek-kinek ízlése szerint véresen, közepesen vagy alaposan átsütve!

Fenti mondat a koncert következő darabjának komponistája, Johan de Meij kiváló humorérzékének jóvoltából fogalmazódott meg, aki különös szójátékban kapcsolta össze a Trombone (harsona) és a T-bone (steak) szavakat: T-Bone concerto! S a tételek valóban a háromféle elkészítési módról kapták elnevezésüket!

Csak megnyugtatásul: a zene nagyszerű, és a marhasülttel csak az alábbi jelzők által hozható összefüggésbe: pompás, fejedelmi, elsőrendű, remek, fenséges, kifogástalan és ellenállhatatlan!

Johan de Meij (1953) holland zeneszerző és karmester harsonaművészként kezdte pályáját. Mielőtt teljesen a komponálásnak szentelte volna az életét, sikeres karriert futott be előadóművészként és karmesterként is.  Jelenleg első karmestere a New York Wind Symphony –nak és a Kyushu Wind Orchestra –nak Japánban, állandó vendégkarmester Venezuelában, sőt, alapítója és vezérigazgatója az 1989-ben alapított Amstel Music zeneműkiadó vállalatnak is.  Műveit neves zenekarok játsszák világszerte, saját kompozíciói mellett főként fúvósátiratokat ír. Több komoly zenei díjjal is kitüntették.

A T-Bone Concerto a komponista első műve, melyet szólóhangszerre és szimfonikus zenekarra írt. A három tétel címe: Véresen, Közepesen és Átsütve. A darab a Kentucky Music Educators Association megrendelésére készült 1995 augusztusa és 1996 januárja között.

A teljes mű világpremierjét Jacques Mauger és a Holland Királyi Tengerészgyalogság zenekara adta elő Maurice Hamers vezényletével 1996. március 1-jén az amszterdami Concertgebouw-ban.

A szólóharsona mellett fontos szerepet kapott a zenekaron belül egy kisebb kamarazenei együttes is. Ez a csoport időnként új tematikus anyagot vezet be, szép, átlátható kíséretet hozva létre. Az együttes egy kettős fúvós kvintettből (2 fuvola, 2 oboa, 2 klarinét, 2 kürt és 2 fagott), valamint egy angolkürtből és egy nagybőgőből áll.

Az első és második tétel A-B-A formában íródott, és lehetővé teszi a szólista számára, hogy a hangszer technikai és lírai jellemzőit egyaránt megmutassa. A zárótétel - az első két tétel tematikus anyagát felhasználva - először a neobarokk stílusba vezet, majd pedig diadalmas fináléba és egy virtuóz befejezésbe torkollik.

A versenymű szólistája a kitűnő harsonaművész, Gyivicsán György (1977),  aki zenei tanulmányait alapfokon tenorkürtön kezdte 1985-ben, majd 1989-ben harsonára váltott. Középiskolai tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Szegedi Konzervatóriumában folytatta, majd 1996 és 2001 között a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karának hallgatója volt. Tanulmányokat folytatott később Freiburgban és Bernben is. Doktori védése 2013-ban volt a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen.

Számos verseny dobogós helyezettje, 1999-ben Guebwiller-ben, 2000-ben Porcia-ban és 2001-ben Toulon-ban 3. helyezést, 2003-ban Porcia-ban első helyezést ért el a Nemzetközi Harsonaversenyen.
2002 és 2004 között a Rundfunk-Sinfonieorchester Berlin harsonása, 2004 óta a Slokar Trombone Quartet, 2013 óta Quatar Philharmonic Orchestra tagja.
2005-től a Szegedi Egyetem Zeneművészeti Tagozatának docense.

2019 óta a Budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti egyetem docense

 

Arturo Márquez: Danzón No.2

Az 1950-ben született mexikói komponista, Arturo Márquez valódi zenész diasztia sarja, hisz feémenői generációk óta népzenészek voltak, akik a jellegzetes mariachi-zenekar tagjaként keresték kenyerüket. Nem csoda hát, hogy Márquez darabjait – mint a ma este felhangzó fergeteges Danzón No.2 címűt is –hamisítatlan dél-amerikai temperamentum hatja át.

De mi is az a danzón? Felületes olvasásra-hallásra egyszerűen egy táncnak vélnénk.

Ez így is van, de maga a Danzón – így nagy D-vel – már önálló életet nyer, és táncból műfajjá lép elő.

Történelmi gyökerei többszáz évre, Kubába nyúlnak vissza, ahová a 19. század végéig mintegy egymillió rabszolgát hurcoltak be Afrikából, akik hiedelmeiket, vallásukat, rítusaikat és zenéjüket hozták magukkal az óhazából. Bár kötelezően megkeresztelték őket, mégis ápolhatták hagyományaikat. Furcsa keverék-vallás jött létre: a katolikusok szentjei és saját isteneik között felismertek bizonyos párhuzamokat, és kialakult az úgynevezett Santería, a maga jellegzetes rítusrendszerével. Kuba nagy vonzerő volt az Európából idehajózó kalandoroknak és kereskedőknek, akik szintúgy magukkal hozták országuk szokásait, zenéjét, táncát. Mivel a rabszolgafelszabadítás viszonylag korán megtörtént, elkezdődött egy transzkulturáció is, mely a népcsoportok zenéjének, táncának, szokásainak és rítusainak keveredésével, egymásrahatásával létrehozott egy speciálisan kubai arculatot.

Így lett például az Európából érkezett kontratáncból (francia négyes) – melyben két-két egymással szemben álló sor táncol – contradanza. Ebből pedig kialakult a Danzón, melyet előkelő körökben először elképzelhetetlenül botrányosnak találtak, mivel a párok a többi pártól függetlenül, egymással szemben táncoltak. Olyannyira, hogy kilátásba is helyezték a tánc betiltását, mivel a párok csípője olyan szoros testi közelségbe került egymással, hogy az már-már a jó erkölcs határait súrolta. Vagy még inkább ostromolta…

Ennek ellenére fénykorában a legnépszerűbb, elegáns báli tánccá vált a szigeten.

Kubától pedig nincs messze Mexikó, ahol a Danzón hamarosan hasonlóan felkapott lett.

Marquez Danzón No.2című darabja eredetileg nagyzenekarra íródott, klarinét-, oboa-, zongora-, hegedű-, kürt-, trombita-, fuvola- és pikkoló-szólókkal.Oliver Nickel nagyszerű átiratának köszönhetően a mű rövid időn belül meghódította a fúvószenekarok közönségét is.

A mű ősbemutatója 1994-ben volt Mexikóvárosban, a világsikert pedig a Gustavo Dudamel karmester vezette venezuelai Simón Bolívar Ifjúsági Zenekar 2007-beli európai és amerikai turnéján érte el.

A bonyolult ritmusú, vérpezsdítően magával ragadó dél-amerikai tánczenével a hallgatónak egyetlen problémája akadhat mindössze: hogy ülve kell végighallgatni…